Blogok írója: Skully Lili


1. Nyilatkozat 10. nov. 21. - 02:09
[ Skully Lili Blogok ]
A földi emberiség, a magát Homo Sapiensnek, vagyis bölcs embernek nevező faj büszkén vallhatja, hogy a XX. századra egy olyan fokú szellemi magasság kapujába érkezett, melyet a korábbi időkben meg sem közelíthetett a fejlődés töretlen és immár megállíthatatlan, üteme pedig egyre gyorsabb a jövőbe vetett pozitív hitet nem ingathatják meg az átmeneti nehézségek, melyekkel ez a faj jelenleg is küzd.

Miért ez az optimista hozzáállás? Az említett szellemi magasságot a babonás sötétség, a tudatlanság, az ostoba vakhit és hasonló középkori maradványok visszaszorítása jelzi már csak a tudás és az elme következetes gondolatai képzik részét az emberi szellem megtisztított közegének. Azonban Kevés ember él manapság, aki igazán átlátja, milyen hatalmas krízis előtt állnak az emberiség megszentelt tiszta tudományai. Az elme kizárólagos uralma ugyanis azt jelenti, hogy minden (való igaz, kétes eredetű) szellemi örökségét levetve az ember már csak az ELME nevű lineáris számítógép működéseire hagyatkozik, melynek egyetlen adatforrását az érzékek összessége jelenti, minden pontatlanságával és esetlegességével együtt. Az adatfeldolgozás útjai azonban (ezt a matematikusok manapság kezdik belátni, de jelentésével senki nem mer szembenézni) exponenciálisan szétterülő rajzolatot mutatnak, így a lineáris elme következtetései mindig esetlegesek maradnak az igazság nagyobb teljességéből szemlélve.

A felvilágosodás során az emberiség pontosan ezt veszítette el, egy kétes eredetű és tartalmú, ám nagyobb teljességet, melyet már el kellett vetnie, mivel az azt megfertőző alacsonyrendű emberi indítékok miatt korrupttá, romlottá s következményeiben mind gyakrabban démonikussá vált. Az emberi látásmód töredékessé vált, a felismerések egymástól elszigetelt csepp-igazságok, melyeket egymással úgy harcoltatnak az egymással szemben álló, de egyébként hasonló működésű emberi elmék, mint bábjátékos a tehetetlen rongyfigurákat a szintetikus egésszé való összekovácsolásra való hajlam legkisebb jele nélkül. S ezt nevezi a mai ember tudománynak, Ez az a szellemi magasság, melyre oly büszke, s amely nem engedi annak globális elismerését, melyet egyénenként jószerivel mindenki tud: miközben állítólag egyre gyorsabb ütemben fejlődünk, az élet századról századra, majd évtizedről évtizedre, s napjainkban már évről évre vagyis egyre gyorsabb ütemben válik egyre elviselhetetlenebbé. Az emberi tudatot azért nagyon könnyű manipulálni, mert nincsen tisztában a valódi igazságokkal.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy énje nem más, mint az a személyiség, melyet a tükörben lát amely megszületik, növekedik, eszik, iszik, tanul, dolgozik, szaporodik, majd pedig sorvadásnak indul s végül meghal. (S értjük ezen természetesen nemcsak a fogható fizikai testet, hanem azt a személyiség-burkot is, amely ebben lakik.) Még az az ember sem mondhat magáénak lényegesen könnyebb helyzetet, aki némileg már tisztába jött a test utáni (valójában inkább test feletti) létezés néhány törvényével, s rendelkezik a halálon túli világokról valamiféle ismeretekkel. A test és fizikai személyiség ugyanis óriási kötőerőként láncol meg mindannyiunkat. Sok ember hisz abban (vagy legalábbis nagyon remélik), hogy a halál után van egy másik világ, s létezik élet, melyben Ő továbbélhet, mely tehát valamiféleképpen folytatása a jelenkori létezésnek. Mégis mindannyiukban továbbél a vonzódás a MOSTANI személyiségükhöz ami nem csoda, hiszen ki-ki hite szerint reinkarnációtól, túlvilágtól, stb.

Éppen azt várja, hogy a fizikai, mindennapi életben tapasztalt személyiségét, elméjét (mely dolgokkal, jobb híján, önmagát azonosítja) valami isteni hatalom átmenti egy új életbe, így tehát a halál után folytatódó élet ideája is inkább hozzáköti az ember hamis egójához, mint megszabadítja attól. S ez is mennyire a mai ember gondolkodásának tipikus példája: az életen valami olyat értenek, ami van, ami fennáll, ami tart, s nem pedig egy folyamatot, időben kibomló mozgásokat, örök változást! A társadalom persze el is várja az embertől azt, hogy hizlalja a saját és a kollektív egót, s itt és most ne is foglalkozzék mással, csak hogy a boldogságnak azt az egyetlen útját hajszolja, melyet a kollektíva előír számára s tegyen meg mindent egy olyan saját élet és olyan közös világ megteremtéséért, melynek vezérlő ideológiáját egy gazdasági-politikai hatalom, egy központi (bár nem teljesen egységes) erő formálja meg, s alakítgatja kedve szerint. Fontos a család és sokat jelent a vallás de ezek sem viszik az embert e különös valóságunk megkérdőjelezéséig.

A család egyik fő szerepe éppen az, hogy biztosítson egyfajta fizikai halhatatlanságot az én számára. A vallás pedig szinte csak arra a szerepre jogosult a jelenkorban, hogy egy kis fogódzót adjon a tömegeknek, hiszen mindenki félelemben van, akár hisz, akár nem, én-tudata mélyén ott lapul a különös kérdés: mi lesz, ha már nem élek? Természetesen az anyagi szemléletmódba bilincselt emberek az anyagban keresik a megoldást minden problémára. Az emberek nagy többségének eszébe sem juthat, hogy bizonyos tudatállapot-váltással el lehetne érni egy jobb és tökéletesebb értékeket képviselő világot. Amit a magukat ezoterikus iskoláknak vallók ígérnek, sem több szánalmas kísérletezgetésnél, hiszen az ember egyszerűen képtelen feltörni a burkot, amely az igazi valóságtól elválasztja. Márpedig addig egyetlen misztikus vagy meditatív tudatállapot elérését tananyagul kitűző csoport sem segíthet az embereken, amíg azok önmaguk megismerését nem kezdik el. És a baj itt kezdődik, mert a legtöbb ember nagyon fél önmagától, s mindattól, amit kis dióhéj-világán kívül esetleg találhat. Ezért is menekül a valódi értékeket felvonultatni képtelen ideológiák, vallások vagy misztikus tanok mögé. Játszik önmagával és Istennel azért, hogy alibit nyerjen: lám-lám, én mégis teszek valamit, mégis képes vagyok magasabb rendű dolgokra.

Ha tehát egyszer eljutok Istenhez, akkor tudok hivatkozni arra a sok nagyszerű dologra, amit életemben tettem, arra a rengetegáldozatra, amit meghoztam! Így aztán az ember folyamatosan alkukba bocsátkozik, még a magasabb isteni közeg felé is. De minthogy az alku, az üzlet az anyagba ragadt szellem különös illúziója, odaát nem ismerik, nem tudnak vele mit kezdeni. A vallásos ember így sajnos éppoly távol marad Istentől, az istenitől, mint ha közelébe sem menne a templomnak. A földi ember mégis notóriusan hiszi, hogy a mennyország kapuja a rááldozott belépődíj fejében átléphető. De nincs ez másképpen a hétköznapi élet szintjén sem: az alku beszövi az emberek életét. Hány és hány ígéretet teszünk, melyekről tudjuk, hogy nem jók munkahelyen, baráti körben s főleg a családban. Az alku abnormálisan túlsúlyba került része a mindennapoknak, és lassan beszövi az ember minden gondolatát és cselekedetét, magasabb rendű tevékenységeiről már nem is beszélve.

Az egésznek persze nagyfokú félelem a mozgatórugója. Félnek az emberek az élettől, mindattól a szenvedéstől, amit esetleges tévutak hozhatnak ezért inkább egy determinált kényszerpályán maradnak, mintegy elengedik a kormányt. S félnek az elmúlástól is, mások pedig attól, hogy mi lesz, ha meghalnak és számot kell majd adni minden tettükről, taktikázni próbálnak az elszámoltató hatalom irányába, de vajon mit tennének, ha megértenék, hogy ők számoltatják el majd saját magukat”? Hogyan lehetne hát felfejlődni egy olyan szintre, melyről már belátásunk lehet az egészre? Említettük fentebb, hogy az ember képtelen a burkot feltörni, amely az igazi valóságtól elválasztja. Nos, ez a mondat igazságot takar, de hogy megértsük, mi van mögötte, le kell mennünk egészen nagy mélységekbe.

Sok olyan iskola van ma, amely terápiás célzattal regressziós hipnózist alkalmaz. Az eljárás lényege, hogy a lélek legmélyén lévő titkokat és az ember elől elzárt információkat felszínre hozza. A páciens megismeri tudatalatti feszültségeit és mélyen rejlő gondjait, erőit, lehetőségeit, feladatait. Vannak olyanok, akik eljutnak az előző életeikhez, s így némileg kielégülést nyernek, hiszen már nem csak hiszik, hanem tudják, hogy életük nem a születéssel kezdődött s így valószínűleg a halállal sem ér véget azonkívül világossá válik jelenkori létezésük némely előzménye, mozgatórugók, melyek a múltba nyúlnak s a jövőt is formálják. Megtudhatják, milyen formákban s milyen helyeken éltek korábban, és jó néhányan ekkor ébrednek rá, hogy a

Föld nem természetes közegük s mindaz, amit itt magukénak vallanak s beépült a személyiségükbe, sokkal inkább kívülről tanult, beidegződött s rájuk erőszakolt dolgok, mintsem saját eredeti identitásuk részei Márpedig ha egyéni szinten lehetséges ilyen felfedezőutakat tenni anélkül, hogy akárcsak kilépnénk a szobából, akkor miért ne próbálkozhatna meg a kíváncsi szellem az egész emberiség szempontjából vizsgálni a tudatalattit? C. G. Jung ugyan már megtette ezt, s nagy téziseit több kötetnyi anyagban foglalta össze, de ettől még fel lehet fedezni új axiómákat is, melyek okulásul szolgálnak majd az utókornak. Érdekes összefüggések birtokába juthat az ember, ha a misztikus legendák ködébe vesző ősi kultúrát kezdi el vizsgálgatni (melynek létezését a mai történelemtudomány elveti, fogható és szagolható materiális bizonyítékok híján). A régmúlt ezredévek hajnalán megannyi történés szolgált OKÁUL annak, ami ma történik az emberekkel! Valójában itt kell keresni bizonyos mozgatórugókat, hiszen a jelenkor tragédiái, háborúi és tömeges katasztrófái jórészt itt gyökereznek.

A titok, amely javarészt meghatározza az emberek és a társadalom minőségeit, ebben a korban keresendő! A Nagy Kozmikus Ágensben az Akasha-krónika őrzi az emberi faj történelmét is s hogy információkat szerezzünk eme korról, ezt a krónikát kellett szóra bírnunk. Habár az emberiség szeretne hinni említett töretlen fejlődésében, mely a boldogság felé vezeti, mégis valahogy úgy vagyunk ezzel, hogy ha az írott és ismert történelem előtti időkre gondolunk, valahogy békés, idilli, paradicsomi kép sejlik fel előttünk s ez tulajdonképpen meg is felel az igazságnak. Sok százezer évvel ezelőtt a ma Földnek nevezett bolygót olyan, hozzánk hasonló lények lakták, melyeket az utókor titánoknak nevez, és akik hozzánk képest összehasoníthatatlanul nagyobb tudással s számunkra felfoghatatlan (mivel a fizikai létsík határain messze túlnyúló) erőkkel és képességekkel bírtak. Korlátlan urai voltak ők eme bolygó minden régiójának és kiterjedésének, kedvük szerint formálták az élővilágot, a fizikai világban pedig a kontinenseket, óceánokat, hegységeket, stb.

Ahogy a Föld fizikai formáját egyre finomították, a fizikai közegbe begyűrűztetett teremtő erők által ők maguk is egyre inkább részt vettek a fizikai létezésben, fizikai testekben jártak-keltek teremtményeik között, repkedtek az égben, fürödtek az óceánokban, sétáltak a hegyekben s a kozmikus törvények nyilvánvaló hatása által szellemük is egyre inkább az anyag feltételrendszerének foglya lett. Természetesen még mindig uraltak minden létsíkot, ám a fizikai lét és fizikai teremtés a maga dialektikus minőségeivel mindjobban elcsábította őket, s ez a dialektika idővel a köztük zajló háborúkban öltött testet, immár félreérthetetlenül. E háborúskodás a titánok számára csak játék volt, hiszen számukra nem létezett halál, az emberek és más teremtményeik pedig mint játékkatonák kaptak szerepet mindebben. Az aranykor békéjét tűz és pusztulás váltotta fel.

A háborúkat persze ma úgy képzeljük el, mint ahogy a jelenkorban történnek, hogy a küzdő felek vagdalkoznak vagy lövöldöznek, s megrongálják egymás anyagi testének integritását ebben természetesen a mai materialista korszellem nyilatkozik meg. Hasonlóan, a titánok háborújában is az akkori korszellem uralkodott: a szellemi síkok irányából a fizikai síkok felé gyűrűző hatásmechanizmus. Általában a láthatatlan (akkor még látható) síkok valóságában kezdődtek el a harcok, s aztán gyűrűztek át a fizikai létbe. Hegyek mozdultak odébb, földrészek tűntek el. A dolgokat még furcsábbá tette, hogy egy-egy titán halála után tulajdonképpen újra szerepet kapott, s képes volt feléledni, minthogy akaratával megőrizhette lelki integritásának egészét, s abba tudata újra vissza térhetet, megformálva ugyanazt a személyiséget, ugyanazt a testet. Nem úgy tehát, mint a ma embere a reinkarnációban nem más formában. Ugyanabban az alakban létezhetett tovább, csak némi szünet állt be a lélektesteinek működését biztosító tudati energiák szintjén.

Így aztán szinte korlátlan hatalommal bírt ezen a földön élet és halál fölött. „Az ember még kezdetleges alakjában létezett. A Hold-korszak elmúltával már képes volt a mechanikus gondolkodásra, de nagyrészt ösztönei irányították, s fajának fenntartása volt a cél. (Mindez lényegében mostanáig sem változott”) A teremtmény fejlődési fázisait és a változás ütemét persze egyértelműen irányították a teremtő titánok. Azt határozták el, hogy egymásnak uszítják a különböző törzseket. Nem érdekelte őket, hogy ez miképpen hat az egyes emberre, vagy annak lelkére. Így egy nagyszabású kísérlet kezdődött, melynek keretén belül a különböző törzsek kezdték el egymást pusztítani. Kezdetleges hajókkal tették meg az utat egymás földjeire, s mágiával, no meg puszta fegyverekkel egyaránt vívták csatáikat. Az emberekre azonban ez nem hatott valami jól, mert ők nem tudták irányítani a reinkarnációt, akár a teremtő félistenek. Mindig más formában jelentek meg ezért is féltek a haláltól.

Az egyéni individuális létezéstudat elvesztése egyszerűen borzadállyal hatott (és hat) rájuk, már csak szándékosan is, hiszen a harcokhoz feltétlenül szükségük volt a túlélést diktáló, szinte legyőzhetetlenül erős ösztönre. Mindezt a titánok beleprogramozták szellemükbe, éppúgy, mint a teremtő istenek iránti feltétlen alázatot és engedelmességet. Az emberi fajnak egyébként a magasabbhoz való viszonyát alapjaiban meghatározza történelme során, egészen napjainkig, ez a fajta rettegő, megalázkodó attitűd, melyet disztingválás nélkül alkalmaz a legmagasabb szellemi hatalmak irányába is, összetévesztve saját teremtő istenét a valóságos Istennel, aki az egész világegyetemet létrehozza. Nos, eddig érdemes lemenni a mélységekbe. Lehetne még folytatni, hiszen tudjuk azt, hogy a háborúk lassan egy süllyedéshez vezették a titánokat.

Évek tízezrei alatt lassan elvesztették hatalmas mágikus képességeiket, majd egy náluknál sokkalta magasabb isteni hatalom elrendelése alapján egyszerűen kivonták őket a forgalomból a fizikai síkokon de természetesen művükben tovább élnek Onnantól azonban, hogy nem manipulálták a bolygó élővilágát, az a természet tiszta törvényei szerint alakulhatott, részint visszakapva eredeti formáját, részben pedig új, letisztult formákat felmutatva az evolúció és más kozmikus erők hatására. Ekkor jelent meg a Crô-magnoni és a Neander-völgyi ember, s a jelenkor embere számára a titánok világa csak mint ködbe vesző legenda maradt meg. De a démoni háborúk és harcok emlékei továbbélnek az emberben, mint motiváló tényezők s állandó, brutális viselkedésre hajlamosító tendenciákként bukkannak fel újra meg újra. Az okokat a mélységben kell keresni, hiszen egy olyan fajról van szó, melyet szándékosan degenerált és tett tönkre a háborút játéknak vevő istene. Mi ebből a tanulság a jelenkor embere számára?

Először is az természetesen, hogy nem kell mindent erőszakkal megoldani, nem kell a konfliktust keresni, s nem kell széthúzni, csoportokra szakadni, pártokhoz, szektákhoz tartozni. Mindehhez persze az emberi lénynek le kell győznie a beléje programozott, és idejét múlván céltalanul működő direktívákat. Tudnunk kell, hogy annak idején törvényszerű volt mágikus érzékeinket, képességeinket elveszteni, s sokszor nincs szükség idő előtt ún. ezoterikus ismeretekhez jutni. A mindennapok éppannyi megoldást kínálnak a problémákra csak látni kell a lényeget. Ha valaki képes szeretetet adni barátainak, családjának, munkatársának vagy szomszédjának, máris közelebb jutott a megoldáshoz és önmagához. A kívülről magukra erőltetett módszerek helyett az emberek talán jobban tennék, ha belül keresnének utat. Ahogy említettük: nem kell mindig tartozni valamely csoporthoz vagy ideológiához egyszerűen csak figyelnie kellene minden embernek saját belső és külső világára. Hiszen az álmok éppúgy üzennek nekünk, akárcsak a véletlennek tűnő eseményhalmazok, vagy szinkron történések.

Az ezoterikus iskolák képviselői ezeknek persze nagyon örülnek és roppantul élvezik a megjelenésüket, a megfejtegetésükre tett játékos kísérleteket a saját iskolarendszerük szűrőin keresztül, de hogy valójában mit kellene kezdeni velük, azt legtöbbször nem értik. Hiszen az ÚT ma egyéni és testre szabott, s követi az individuum sajátos rezdüléseit. Így azonban mindannyian ki vagyunk téve a magánynak. Magányunkat, mely talán átokként ül rajtunk, ahelyett, hogy mindenféle kényszerű megoldással és kompromisszummal próbáljuk mindenáron enyhíteni, lehet, hogy inkább áldássá, vagy legalábbis lehetőséggé kellene alakítani: olyan egyedüllétté, amely lehetőséget ad önmagunk feltárására. Aki le akarja győzni szellemének burkait, annak képessé kell válnia arra, hogy testének és lelkének minden rezdülésére odafigyeljen, s azok üzeneteit átültesse a gyakorlati valóságba. Mert a test maga is egy önálló mikrokozmoszként magába foglalja a lét minden szintjének analógját, s így magasabb világok szimbóluma is.

Mint ilyen, állandó kapcsolatban van néhány finomabb, szubtilisabb szférával. Innen pedig esetleg más lények üzennek számunkra − mely persze csak akkor lesz érthető, ha a jelzésekre ügyelve bizonyos önismeretet is elsajátítunk. Nem szabad például félreérteni bizonyos dolgokat, mert az idegi gondokhoz és depresszióhoz vezet. Ha egy ember egyszer csak azon kapja magát, hogy idegen dimenziók üzeneteit veszi, és hallja, jobb, ha először kétkedni kezd! Lehet, hogy csak annyira magányosnak érzi magát itt, ezen a földön, hogy képtelen elfogadni ember létének elhagyatottságát. Így aztán titkos vágyképei kezdenek benne önálló életet élni, s éppen magányának elementáljait hallja lelkén keresztül az agy által értelmezhetővé alakítva. Ilyenkor talán mégis jobb, ha elmegy egy tanfolyamra (pl. Yoga, Agykontroll) és ha az érzések nem változnak, újra folytatja jelzései és üzenetei értelmezését de most már letisztulva és bátran! Valamiféle más régió idegen lényei üzennek valamit s ez talán az összetartozás érzését is sejtetni engedi Krisztus és Buddha, sőt tanítványaik is kapcsolatban lehettek más világokkal, csak ezt ekkor még kevesen értették volna meg. Nem csoda, hiszen az ember, létrehozói által, nem volt hivatott magasabb rendű szellemi kalandokra, fejlődésre, és főleg nem volt szabad elhagynia a bolygót így tehát az ismert világteremtési mítoszok jó része a teremtett világ egészét egyenlővé teszi ezzel a földdel (s így a teremtő Istent egyenlővé teheti a föld önjelölt isteneivel is).

Az emberi szellemben csak nemrég jelent meg az igény a más világok felé nyújtózásra nagyrészt az ide reinkarnálódott idegen származású szellemek hatására. Nem szégyen tehát, ha valaki olyan utat jár, amelynek nem egy földi megvilágosodás a vége. A lényeg a hit és a feladat szeretete, amely tűzön-vízen át valódi önmaga megtalálásához segíti a mindig nyughatatlan keresőt. Nem muszáj csak egy földi megváltásban gondolkodva folytatni az utat. A Föld lehet a bölcső, melyből a kezdet végén a legtöbbeknek ki kell lépniük és továbbállva bejárni a KOZMOSZ irdatlan mélységeit néhányaknak ezáltal arra adódik lehetősége, hogy felvegyék a kapcsolatot valódi hazájukkal, akár egy konkrét világrendszerrel, vagy a létezés egy olyan régiójával, melyhez szellemi minőségeiknél fogva valójában tartoznak.

Így aztán már itt a földön is megtalálhatják azt, ami jelenkori valóságukból hiányzik, s amíg a földön élnek, hozzájuk kapcsolódhatnak mások is akik szintén elveszettek, s keresik a kapcsot, mely saját természetes közegükhöz köti őket, keresik az okot, amely ilyen messzire vezette őket, hogy aztán cselekedni tudjanak, s a jól végzett munka befejeztével hazatérhessenek Ez pedig már nem fölösleges munka, bátortalan tapogatózás, gyermeteg játék az ismeretlennel. A csoport pedig, melyet igényel, nem alacsonyrendű motivációk által diktált klikkesedés, hanem egy különös, de igazi SZÖVETSÉG, amely szellemi erőt és valódi értékeket képvisel a Földön. Egységbe gyűjti a töredékes tudást, utat mutat és segít azoknak, akik még nem értik lelkük legfinomabb rezgéseit.

Forrás: Belső Titkok − Fényörvény − Szemrád Nándor írásai


− Scully Lili −