Hír: Japán ősi vallása a Shinto
(Kategória: Vallás-istenhit)
Küldte: Kiss Timea
2015 szeptember 17 csütörtök - 19:40:00


Japán ősi vallása, a Shinto, (Shintó, Sintó, Shintó), (továbbiakban Shintó), egyike a világ különleges, rendhagyó vallásainak. Nincs körvonalazott tanítása és erkölcsi parancsrendszere, csupán mitológiája, kultikus és szokásrendszere. Az ősi Japán hitvilágának alapja, mitológiává bővülő természetkultusz volt, amely idegen kulturális hatások (a Konfucianizmus, és a Buddhizmus) megjelenése után, az ötödik századtól kapta az „Istenek Útja” (Shintó) nevet.



Kép 01.

Kezdetben Japán népi vallásosságának a középpontjában az ősök és a különféle szellemek kultusza állt, amelyekben animisztikus vonások mellett, a Totemizmus, és Sámánhit egyes elemei is megőrződtek.

E hagyományokra épült az I.e. évszázadokban a Kína felől érkező termékenységkultusz, és az a mitológiai rendszer, amely a későbbi Shintó felfogás gerincét alkotta. E szerint a Világot Uraló, Legfőbb Lény, a Kami, egyfajta személytelen, ábrázolhatatlan és kultikus tiszteletben részesített világelv.

A mitológiai rendszer középpontjában a Nap istennője, Amateraszu Ómikami áll. Ő és fivére, a Vihar és a Tenger Istene, a leghatalmasabbak az istenek égi társadalmában. Ők Japán patrónusai és a császári ház ősei is.

A 7-8 századból származó forrásmunkákból ismerjük a Shintó ősi mitológiáját. Eszerint az ég és a föld, a férfi és a női ősprincípium szétválásából születve hozta létre az istenek első generációját. Ezek az istenek alkották meg az óceánt és a Japán szigeteket, és a nászukból született Amateraszu Ómikami, valamint a többi isten is. Sorra jelentek meg a mítoszban az agrárkultúra istenei, majd az istenek közti küzdelem végeredménye képpen kialakul a földi, császári birodalom.

A Shintó vallás első, ismert szentélyei az ötödik századból valók. A szentélyeket, amelyeket a papok gondoznak, szent ligetekben helyezik el, és többnyire a Napistennőnek szentelik. A szentélyekben az istenséget jelképező kultikus tárgy (többnyire tükör) áll.

A szentélyek látogatásának, szinte egyetlen követelménye, a rituális tisztaság. A hívek, a szentélyekbe ellátogatva, ajándékokat ajánlanak fel, imákat azonban nem mondanak. Szokás viszont a családi otthonokban, házi oltárt állítani az istenek tiszteletére.

A Shintó gazdag ünnepköre - a vallás egész jellegének megfelelően - az évszakok változásaihoz idomul. A Buddhizmus elterjedését követően, a Shintó vallás is átalakult. Isteneit, Buddhista istenek megtestesülésének minősítették, s a két vallás hit és szokásvilága szorosan összefonódott.

1867.-től 1947.-ig, a Shintó Japán hivatalos államvallása volt, ez azonban alig jelentett többet az állami ceremóniának számító császárkultusznál.

A japánok nagy többsége azóta is gyakorolja e vallás szokásait, párhuzamosan azonban a Buddhista szentélyeket is látogatják, és tartják magukat a Buddhizmus, vallási és kultikus előírásaihoz, erkölcsi normáihoz, mitikus tradícióihoz.

Terebess Ázsia Lexikon


Shintó


(Japán: „a kami [szent hatalom] útja”), a Japánban őshonos vallási tanítások és gyakorlatok összessége. A Shintó-nak nem volt alapítója, nincs írott kinyilatkoztatása és dogmatikája, és nem tekinthető formális vallásnak vagy filozófiának sem. Mindennek ellenére máig erősen áthatja a japán emberek erkölcsi értékrendjét, hagyományait és mindennapi életét.

Három fő ága a kegyhelyes (vagy szentély) - (jinja Shintó), a felekezeti (vagy szekta) - (kyóha Shintó) és a népi Shintó (minzoku Shintó). A kegyhelyes Shintó a Japán Császárság történetének kezdeteitől a jelenkorig folyamatosan él, és a Shintó hagyomány fő áramlata. A II. világháború után felszámolt állam-Shintó (kokka Shintó) elemei a felekezeti ágban maradtak fenn. A felekezeti Shintó 13 olyan szektát foglal magába, amelyek a XIX. század táján születtek meg, továbbá számos olyat, amelyek 1945 után jöttek létre. A népi Shintó különféle népi hiedelemrendszerek gyűjtőfogalma, de ezek szoros rokonságban állnak a többi ággal. A népi Shintó-nak nincs intézményrendszere és nincsenek doktrínaszerű megfogalmazásai, középpontjában az út menti istenábrázolások tisztelete és a földműveléssel összefüggő családi rituálé áll. A három típus szerves kapcsolatban van egymással: a népi Shintó a vallás szellemi alapja, míg a felekezeti Shintó híve általában valamely szentélynek a tagja (ujiko).

Története


A Shintó fogalma történeti értelemben nem foglalja magában a japán vallás őskori formáit, és a szó az írott forrásokban sem jelenik meg a Kr. u. VI. század második feléig. A Kr. u. IV. századra kialakult nemzetségi társadalomban minden nemzetségnek (ujinak) megvolt a maga védistene (ujigamija), amelynek kultuszát a nemzetségfő irányította. Ekkoriban már szokás volt szentélyt építeni az ujigami vagy kami („szent hatalom”, „isten”) számára. A korai Shintó-ban két világkép élt egymás mellett. Az egyikben a kozmosz - a szibériai és mongol sámánisztikus kultúrákéhoz hasonlóan - függőlegesen tagolódott a Magas Menny Síkjára (Takama no Hara, a kamik világa), a Középső Földre (Nakatsukumi, a jelen való világ) és az Alvilágra (Yomi no Kuni, halál utáni világ).

A másikban a kozmosz vízszintes elrendeződésű: Ezt a világot véghetetlen tenger választja el az Örök Országtól. Az előbbi világkép a japán mítoszokban tükröződik, az utóbbi a néphitben dominált. Az egységes japán nemzetállam létrejöttét megelőző korban (IV-VII. sz.) a legtöbb közösségi vallási funkció vélhetően az erős kami-természettel felruházott helyeken összpontosult. Ezeknek a helyeknek a kamiját fokozatosan összefüggésbe hozták az ott uralkodó nemzetséggel. A Yamato régió (a mai Nara közelében) egyik klánjának vezetőit a mindenki által elismert legfelsőbb kami, vagyis Amaterasu napistennő leszármazottainak kezdték tekinteni. Ennek a kitüntetett szerepnek köszönhetően később a családot Japán uralkodóinak ismerték el.

A konfucianizmus vélhetően a Kr. u. V. században jutott el Japánba, és a VII. századra elterjedt a taoizmussal, továbbá a jin és jang filozófiájával együtt. Mindezek serkentően hatottak a Shintó etikájának kifejlődésére. Az államszerkezet fokozatos központosításával párhuzamosan kialakult az összjapán mitológia, s a Shintó mindinkább nemzeti vallássá vált. A X. század elejére mintegy 3000 szentély részesült császári adományokban.

A Buddhizmust 552-ben fogadták el hivatalosan Japánban. A VIII. században olyan irányzatok jelentek meg, amelyek a Shintót a Buddhizmus nézőpontjából értelmezzék. A Shintó kamikat a Buddhizmus védelmezőinek tekintették, ezért számukra szentélyeket építettek a buddhista templomok területén, buddhista templomokat emeltek Shintó szentélyek mellett, és buddhista szútrákat is recitáltak a kamik színe előtt. A VIII. század végén a kamikat avatárnak, azaz buddhák, ill. bódhiszattvák megtestesülésének kezdték tekinteni. Olykor buddhista papok vezették a Shintó szentélyeket.

Kép 02.

A Buddhizmus növekvő térnyerésének ellensúlyozására a Shintón belül új ágak alakultak ki. Az isei (watarai) Shintó volt az első olyan Buddhizmusellenes irányzat, amely megkísérelte kiszorítani a buddhista fogalmakat, és megpróbálta létrehozni a teljes egészében japán, tiszta Shintót. Ennek fő kamijai Konton (Káosz) és Kizen (Nemlét) voltak, őket tekintették minden létező alapjainak, beleértve a buddhákat és a bódhiszattvákat. A Yoshida-Shintó, amely Kyótóban alakult ki a XV. században, számos jellegzetességet örökölt elődjétől, az isei Shintótól, ugyanekkor némi taoista hatást is mutat.

A Yoshida-iskola doktrínáit nagyrészt Yoshida Kanetomo (1435-1511) dolgozta ki. Nála az alapvető kami a Nagy Magasztos, Taigen Sonjin, minden élő és élettelen dolog forrása. Tanítása szerint ha valaki teljesen megtisztul, lelke a kami lakhelyévé válik. Az ideális belső megtisztulás olyan misztikus tudatállapot, amelyben a hívő a lelkében lakozó kamit imádja. Az isei és a Yoshida-Shintó minden buddhista befolyástól mentes volt, a taoizmus hatása azonban megfigyelhető bennük.

A Tokugawa-sogunátus létrejötte (1603) után a Shintó és a konfucianizmus kapcsolata erősödött meg. A tudósok neokonfucianus nézőpontból igyekeztek értelmezni a Shintó tanításait, hangsúlyozván a két vallás közös elemeit, s a szamurájok számára kötelezővé tették a konfucianizmus tanulmányozását. Az államelméletben, az uralkodói és alattvalói erények megfogalmazásában is a konfuciánus elvek kaptak hangsúlyt.

A XVIII. század második, és a XIX. század első felében virágzó fukko Shintó arra törekedett, hogy a Shintót megtisztítsa a buddhista és konfuciánus elemektől. Az iskola erősen hatott a modern Shintó megszületésére, és nagy szerepe volt a Meiji-restauráció szellemi előkészítésében.

A Shintó ősi egységét a császári restauráció (1868) után keltették új életre, és új jelentőséget adtak neki azzal, hogy a szentélyeket emelték a nemzeti lét főbb céljait elsőrendűen megfogalmazó, felmagasztaló és támogató fórumokká. E folyamat eredményeként jött létre a kokka Shintó (államShintó), amely a II. világháború végéig Japán hivatalos államvallása volt. Ugyanakkor a nagyarányú társadalmi változások számtalan új, egymástól is igen különböző irányzat megszületéséhez vezettek; ezek alkották később a felekezeti Shintót.

A II. világháború végén a kokka Shintó hitelét vesztette, intézményeit a megszálló hatalmak felszámolták, de utóbb - politikai felhangok nélkül - a kegyhelyes Shintó formájában újraszerveződött.

Shintó irodalom és mitológia. A Shintó-nak nem volt alapítója. Mikor a japán nép és a japán kultúra öntudatra ébredt, a Shintó már létezett. A vallásnak nincs a Bibliához vagy a Koránhoz hasonló szent könyve, kinyilatkoztatása. A Kojiki (Régi dolgok krónikája) és a Nihon-gi (másképpen Nihon shoki; Japán krónikái) azonban bizonyos értelemben a Shintó szent iratainak tekinthető. A mitológia magját az Amaterasu ómikamiról, a császári család ősének tekintett napistennőről szóló mesék, valamint azok a mondák alkotják, amelyek elbeszélik, hogy közvetlen leszármazottai miként egyesítették uralmuk alatt a japán népet. Ezek számos eleme megtalálható Kelet- és Délkelet-Ázsia egyéb mítoszaiban is, stílusuk pedig kínai hatást mutat.

Az idők kezdetén megjelent bizonyos számú kami, közülük kettőnek, Izanaginak és Izanaminak a gyermekeiként születtek meg a japán szigetek, valamint az őket benépesítő nemzetségek ősei is. A legfontosabb kami Amaterasu, a Takama no Hara uralkodója, Tsukiyomi no Mikoto holdisten és Susanoo (Susanowo) no Mikoto, a másvilág uralkodója volt. Amaterasu leszármazottja, Jimmu lett Japán első császára. A japán mitológia szerint a Három Szent Kincset (a tükröt, a kardot és az ékszert), amelyeket mindmáig a császári család legféltettebb jelképeinek tekintenek, Amaterasu ajándékozta unokájának. Az isei Belső-szentélyt (Naikuu), a Shintó legfontosabb kegyhelyét Amaterasunak szentelték. A japán klasszikusok egyébként „800 miriád” (8 millió) kamiról tudnak.

Tanítások


Kép 03.

A Shintó hitelveinek középpontjában a kamik teremtő, a teremtést összhangba hozó misztikus ereje, valamint az igazsághoz vezető útja, ill. igazságos akarata áll. A kamik természete szavakkal nem írható le teljesen, mert meghaladja az emberi elme képességeit, az igaz hívők azonban megismerhetik a hit által.

Az egy bizonyos szentélyhez tartozó hívők annak kamiját tekintik a létezés és az emberi élet forrásának. Minden kaminak isteni személyisége van, és válaszol az őszinte imára. A kami megmutatja akaratát (makoto) az embereknek, és úgy vezérli őket, hogy azzal összhangban éljenek. A hagyományos japán gondolkodás szerint az igazság a tapasztalati létezésben is megnyilvánul, időben és térben végtelen változatosságot mutatva, az ember és a kami találkozása során minden dologban, minden pillanatban felfedezhető. A Shintó tanok szerint a kamik valamennyien együttműködnek, és az ő akaratukkal összhangban élt élet olyan misztikus erőt hoz létre, amely megszerzi egy bizonyos kami védelmét, segítségét és helyeslését.

A helyes életvitellel kapcsolatban a Shintó alapvető fogalma a makoto no kokoro („az igazság szíve”) vagy magokoro („igaz szív”), amelyet általában az őszinteség, a tiszta szív és a becsület fogalmaival értelmeznek. Az ilyen magatartás a kami igaz mivoltának az emberben való megnyilatkozásából következik. Ez általánosságban nem más, mint hogy az ember becsületesen igyekezzék a lehető legtöbbet teljesíteni az általa választott munkában és emberi kapcsolataiban. Az ilyen életszemlélet forrása csak az emberben tudatosult isteni lét lehet.

Bár a Shintó etika nem hagyja figyelmen kívül az olyan erényeket, mint az engedelmesség, a gyermeki ragaszkodás, a szeretet, a hűség és hasonlók, általában jóval fontosabbnak tekinti a magokoro keresését, ez ugyanis az a dinamikus életszemlélet, amely az ilyen erényeket felszínre hozza. Az ilyen lelkiállapot eléréséhez a Shintó kiemelkedően fontosnak tartja a testi és lelki megtisztulást, mivel az ember és a kami közötti kommunikáció csak ilyen állapotban lehetséges.

A Shintó tanítása szerint „az ember a kami(k) gyermeke”, ezért az emberi természet is szent. Ennélfogva az egyénnek tiszteletben kell tartania a maga és mások alapvető jogait. A Shintó nem ismeri az eredendő bűn fogalmát, sőt az embert eredendően isteni lénynek tekinti. A valóságban azonban az ember szent természete a legritkább esetben mutatkozik meg, a megtisztulás így szimbolikus értelemben az egyén tudatát fedő tisztátalanságok eltávolítását szolgálja. A Shintót úgy szokták leírni, mint a tsunagari („folytonosság” vagy „egyesség”) vallását. A japánok elismerik ki-ki személyiségének egyéni voltát, de az egyént nem tekintik elszigetelt, magányos léleknek, hanem épp ellenkezőleg, egy ősi folytonosság továbbvivőjének, az elődök és leszármazottak közti összekötő láncszemnek, továbbá különféle társadalmi csoportok felelős részesének. Ahhoz, hogy valaki közvetlenül részt vehessen a világ örökké tartó fejlődésében, teljesen meg kell élnie az egyéni élet minden pillanatát, s annyira megtelíteni erénnyel, amennyire csak lehet.

Ünnepek és szertartások


A Shintó hagyományok lényegében azonosak a japán nemzeti tradíciókkal. Az évszakokhoz kapcsolódó és egyéb ünnepeken (matsuri) szinte mindenki részt vesz. Ezek általában magukba foglalják a rituális megtisztítást, a kaminak felajánlott ételáldozatokat, az imádkozást, szent zenéket és táncokat, csendes elmélkedést, az öröm kifejezését.

A Shintó hívők tetszésük szerinti időben kereshetik fel szentélyüket. Sokan minden hónap 1. és 15. napján, valamint az ünnepek alkalmával teszik ezt, mások minden reggel.

Kép 04.

Fontos szerepük van a különféle átmenetrítusoknak. Az újszülöttet életének 30-100. napján bemutatják védelmező kamijának. A gyermek ekkor lép a hívők sorába. A november 15-én rendezett shichi-go-san („hét-öt-három”) ünnep alkalmával az ötéves kisfiúkat, valamint a három- és hétéves kislányokat viszik el a szentélybe, hogy köszönetet mondjanak a kami gondoskodásáért, és imádkozzanak egészséges fejlődésükért. Január 15-e a felnőttek napja; régen a falusi ifjak ezen a napon léptek be a fiatal férfiak közösségébe, ma a 20. évüket betöltött fiatalokat köszöntik ezen a napon. A japánok általában Shintó szertartás szerint házasodnak, és a kami színe előtt mondják ki a hitvesi esküt. A Shintó halotti szertartások kevésbé elterjedtek; a japánok többsége a Shintó és a buddhista vallást egyaránt követi, temetkezési szokásaikban rendszerint a buddhista rítusokat alkalmazzák.

A japán otthonokban általában van egy Shintó házioltár - a család kamijának és Amaterasunak - és egy buddhista oltár az ősöknek. Mindemellett a hétköznapi élet számos eseményéhez kapcsolódnak Shintó szertartások.

A szentély. Kezdetben a Shintó nem használt szentélyépületeket. Az ünnepek alkalmával a hívők egy élőfa-szimbólumot helyeztek el a szent helyeken, vagy ideiglenes szentélyt építettek a kami megidézéséhez. Később állandó épületeket emeltek, s hitük szerint ez a kami lakhelye volt.

A szentély területének bejáratánál egyszerű, fából készült kapu (torii) áll. Mögötte, az épülethez vezető út mellett medence található, ahol a hívő megmossa kezét és kiöblíti a száját. Ezután általában kis áldozatot helyez el az imahelyen (haiden), és imát mond. Olykor felkér egy papot, hogy végezzen el valamilyen beavatási szertartást, vagy mondjon külön imát. A templom központja a fő vagy belső szentély (honden), ahol a kami szent jelképe, a shintai („a kami teste”) található. Ez a jelkép általában tükör, de lehet faszobor, kard vagy valamilyen más tárgy is. Ezt gondosan eltakarják és szekrénybe helyezik. A belső szentélybe csak a főpap léphet, mindenki más számára szigorúan tiltott hely.

Fukko Shintó


Magyarul A Shintó HELYREÁLLÍTÁSA vagy A Shintó REFORMJA, nagy jelentőségű japán vallási irányzat a XVIII. században. Célja az ősi Shintó vallás visszaállítása a maga eredeti tisztaságában, éspedig a japán klasszikusok filológiai alaposságú tanulmányozása útján. Az iskola a modern Shintó-gondolkodás fejlődésére is hatott.

Kialakulásában úttörő szerepet játszott Kada Azumamaro (1669-1736). Kamo Mabuchi (1697-1769) a Shintó buddhista és konfuciánus interpretációját egyaránt visszautasította, szembeállítva velük az égi és földi rendnek megfelelő egyszerű, tiszta erkölcsiséget, amely az ősi japán hagyományban tükröződik. Tanítványa, Motoori Norinaga elfordult ettől a taoista jellegű eszmeiségtől, hangoztatva, hogy a Shintót Amaterasu ómikami napistennő hozta létre a teremtő istenség, Takamimusubi no Kami kinyilatkoztatása alapján. Motoori hosszú éveket fordított a Kojiki (Régi dolgok krónikája) elméleti és filológiai tanulmányozására, a műhöz írt kommentárjait 1798-ban fejezte be. A fukko Shintó időrendben utolsó jeles tudósa Hirata Atsutane (1776-1843) volt, ő teljes Shintó teológiát akart kifejleszteni, támaszkodva Matteo Ricci és Didacus de Pantoja jezsuiták kínai nyelven írott szövegeire.



Kokka Shintó


más néven ÁLLAM-Shintó vagy NEMZETI Shintó, Japán hivatalos nemzeti vallása az 1868-as Meiji-restaurációtól a II. világháború végéig.

Az állam-Shintó az ősi saisei itchi, vagyis a vallási tevékenység és a kormányzás egyesítésének eszménye alapján jött létre. Hagyományosan a kamikat (istenségeket vagy szent erőket), a japán uralkodót, az alattvalókat és a nemzet egészét mind közös ősök leszármazottjának tekintették, s közös boldogulásukat az emberek politikai tevékenységének és az istenek akaratának összhangja biztosíthatta. De később a Shintóra rányomta bélyegét a Buddhizmus és a neokonfucianizmus, a császárt pedig háttérbe szorították a katonai kormányzók, a sógunok. A középkorban a Shintó és a császári hatalom helyreállítására tett kísérletek sorra kudarcot vallottak.

Végül Japánnak a Meiji-korszakban (1868-1912) végbemenő modernizálódásával együtt járó gyökeres társadalmi és kulturális változások idején a kormányzat hozzálátott a Shintó intézményesítéséhez. Államosították a Shintó szentélyeket, külön minisztériumot hoztak létre az irányításukra, korlátozták a többi vallást, valamint a Shintón belüli önálló felekezeteket, szektás mozgalmakat is. Noha az 1889-es alkotmány névleg garantálta a vallásszabadságot, a Shintó szentélyek tiszteletét minden japán hazafias kötelességének tekintették, s ezt akkoriban a japán keresztények, buddhisták és a kyóha Shintó (lásd ott) követői is elfogadták. Az ország több mint 100 000 Shintó szentélyének igazgatását a kormány végezte. A Shintóista jellegű erkölcsi tanításokat (shuushin) kötelezővé tették az iskolákban, és a politikai vezetés hangsúlyozta az uralkodó isteni mivoltát (arahitogami).

A szövetséges megszálló erők rendelete 1945-ben eltörölte az állam-Shintót, betiltotta a Shintó szentélyek állami támogatását, s tagadta az arahitogamit. Mindez a háború utáni alkotmányban is benne maradt. A szentélyek többsége, amelyeket korábban az állam felügyelt, újjászerveződött a kegyhelyes Shintó (lásd ott) jegyében.

Kegyhelyes Shintó


Más néven SZENTÉLY-Shintó, japánul JINJA Shintó a japán Shintóizmus egyik formája, amely a népi és szektás vallásossággal (lásd kyóha Shintó) ellentétben a nyilvános szentélyekben való imádságot állítja előtérbe. Az állam-Shintót (lásd kokka Shintó) váltotta fel, miután ezt a nacionalista szellemű kultuszt a II. világháború után a szövetséges megszálló erők betiltották, később pedig a japán alkotmányból is törölték. A több mint 80 000 szentély, amelyet addig majdnem kivétel nélkül a kormány igazgatott, a Shintó Szentélyek Egyesületébe (Jinja Honchó) tömörült. Ez nem részesül állami támogatásban, ezért a kegyhelyek fenntartását és a papok megélhetését magánadományokból fedezik.

Kyóha Shintó


Magyarul FELEKEZETI-Shintó, SZEKTÁS-Shintó, vagy SZEKTA-Shintó, azon önálló japán népi vallási közösségek csoportja, amelyet 1882-ben egy kormányrendelet különített el a vallások felett álló nemzeti kultusztól, az állami Shintótól (ma „Szentély-Shintó”). Ezektől a közösségektől megtagadták a köztámogatást, és kyukainak („egyház”) vagy kyuhának („vallásfelekezet” vagy „szekta”) nevezték őket, szemben a már működő szentélyekkel, jinjákkal, amelyeket állami intézményeknek tekintettek.

A kormány 1908-ig 13 ilyen felekezetet ismert el. A tudósok több csoportba sorolják őket, ezek közül a fontosabbak:

1.Újjászületési Shintó: Shintó Taikyó („A Shintó nagy tanítása”). Shinrikyó („Az isteni igazság vallása”). Izumo-óyashirokyó, más néven Taishakyó („Az izumói nagy szentély vallása”).

2.Konfuciánus szekták: Shintó Shuusei-ha („Tanító és fejlesztő Shintóista iskola”). Shintó Taisei-ha („A Shintó nagy beteljesítő tanítása”).

3.Hegyekhez kötődő kultuszok: Jikkukyó („A gyakorlatias viselkedés tanítása”). Fusókyó („A Fuji-hegy vallása”). Mitakekyó vagy Ontakekyó („Az Ontake-hegy vallása”).

4.Megtisztulást hirdető felekezetek: Shinshuukyó („Az isteni tanulás vallása”). Misogikyó („A megtisztulás vallása”).

5.Utópisztikus vagy imával gyógyító kultuszok: Kurozumikyó („Kurozumi vallása”, amely alapítójáról kapta a nevét). Konkókyó („Konkó vallása”, amely egy kamiról, szent erőről kapta a nevét). Tenrikyó („Az égi értelem vallása”) - ez a legnagyobb hatású irányzat.

Ezekből számos további felekezet és vallásos közösség vált ki, így a II. világháború után, amikor engedélyezték az önállósodásukat, az eredeti 13 helyett már 75 kyóha Shintó vallásfelekezet létezett. Némelyikükben hangsúlyos szerep jutott a gondosan kidolgozott doktrínának és a misszionárius tevékenységnek, ezzel előképei voltak a mai Japánban feltünedező „Új vallások”-nak.

Forrás: Terebess.Hu— Kiss Timea —





Ezen hír származási helye: Idegen civilizációk látogatói
( http://latogatok.hu/news.php?extend.2909 )